Csak a versenyszférában várja vissza dolgozni a nyugdíjasokat a kormány
Gulyás Gergely szerint a fiatalokkal olcsóbban és hatékonyabban működtethető az állam.
Gulyás Gergely szerint a fiatalokkal olcsóbban és hatékonyabban működtethető az állam.
Jövőre már nyugdíjas-szövetkezeti tagság sem kell ahhoz, hogy egy idős dolgozhasson akár a korábbi munkahelyén, akár máshol. Ezzel a szövetkezetek lényegében lehúzhatják a rolót.
Rákérdeztünk Kósa Lajosnál, mire alapozva került a jövő évi költségvetés tervezetébe az összeg. Nem tudta megmondani.
A Pécsi Tudományegyetem megállapodást kötött egy nyugdíjas szövetkezettel: innovatív módszertant alkalmazva kutatják majd az összefüggést a foglalkoztatás és az egészségi állapot között.
A szocialisták szerint a nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvény átgondolatlan volt, ezért akarják máris módosítani a választások után.
A Fidesz képviselője azzal büszkélkedik: már 8-12 ezer nyugdíjas tért vissza a munkába. Korábban a párttársai százezernyi dolgozó időst vizionáltak.
Óvodák, boltok, gyorséttermek is várják a nyugdíjasokat, akik szövetkezeti tagként térnének vissza a munkába. A többi dolgozó pedig aggódhat, hogy így tartják alacsonyan a fizetéseket.
Akinek kevés a nyugdíja, akár meg is duplázhatja, ha szövetkezeti tagként visszamegy dolgozni.
Kósa Lajos nyugdíjas fórumon járt, és nagyot mondott.
Ha kész lesz az informatikai rendszer, akkor elég lesz a takarékszövetkezethez bemenni, hogy tájékozódjanak az elérhető munkákról.
Várhatóan két hét múlva megkezdheti működését a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek érdekképviseleti szervezete - mondta a Magyar Nemzetnek Karácsony Mihály szövetkezeti szakértő. A tanárok szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása egyelőre vitatott.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei irodáiban hamarosan nyugdíjas munkaerőt toboroznak a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet számára – írta a Világgazdaság.
Van, aki a helyi televízióban kapott munkát a szövetkezeten keresztül, de dolgoznak vegyipari cégnél, a mezőgazdaságban, a vendéglátásban és még a közétkeztetésben is.
Azok is beléphetnének a nyugdíjas-szövetkezetekbe, akik korhatár alatti ellátást kapnak, ha megszavazzák az erről szóló javaslatot.
Törvény tiltja, hogy nyugdíjasok közalkalmazottként, akár pedagógusként dolgozzanak, pedig óriási a tanárhiány. Pedig a nyugdíjas-szövetkezetek már komoly cégekkel is szerződnek.
A munkaerőhiányt aligha oldják meg a szövetkezetekbe tömörülő nyugdíjasok, a cégek azonban jól járnak velük – írja az e heti HVG.
Az eredetileg beígért több tízezer helyett még csak néhány száz idős embert tereltek vissza munka világába a nyugdíjas-szövetkezetekkel. De a java csak most jön, a budapestiek ettől a héttől kereshetnek új állást.
A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon - mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője.
Júliustól alakulhattak meg az első nyugdíjas szövetkezetek, és jelenleg úgy tűnik, a kormány húzása igazi sikertörténet lehet, hiszen mind a cégek, mind a nyugdíjasok részéről nagy az érdeklődés-írja a 24.hu.